a feleségem ugrik ki minden páros utáni reggelen

a feleségem ugrik ki minden páros utáni reggelen. Szó szerint. Ágyból ugrik. Hat órakor. Még be sem világosodott. Konyhába megy, kávét csinál, telefonál a sógornőjének (akivel mindent megbeszél) — másfél órán keresztül. Aztán visszajön, kérdezi, kérek-e palacsintát. Ez minden találkozás után megtörténik. Tizenkettő találkozás eddig, három év alatt. Tizenkétszer. Amikor megkérdeztem mit beszéltek a sógornőjével, azt mondta 'nincs köze hozzád'. Tudtam. Mégis kérdeztem. A baj nem az, hogy beszél valakivel utána. A baj az, hogy láthatóan szüksége van valakire akinek megmondja amit nem tud nekem. Kettőnk között van egy zóna, ahol én nem vagyok elérhető. Vagy nem akar elérhető lenni. Megkérdeztem múlt vasárnap, 'miért nem tudsz velem beszélni utána?'. Azt mondta, 'mert akkor tovább lennék benne'. Nem tudtam, mit jelent. Vagy nem akartam tudni. Most már tudom. Csak nem értem. Budapest, mindketten 40.